Klasszkus színpadi dráma, 20 éve egészen biztosan ütött még, ma már csak enyhe gondolatébresztőnek jó. Az egyébként impozáns szereposztásból - Máté Gábor, Fullajtár Andrea, Haumann Péter,  Szacsvay László, a legismertebb - a legtöbben többé-kevésbé felejthető alakítást nyújtanak, bár Haumann Péter még mindig nagyon meggyőző színpadon. Két kiugróan jó szinészt ismerhettem meg ellenben Bezerédi Zoltán és Keresztes Tamás személyében, én őket alig ismertem, de most már biztosan nem feledem őket.

Két család összefonódott élete, egyikük lecsúszott, másikuk felkapaszkodott és tették ezt egymás kárára, a történésekből pár évre kimaradt fiú hazatérése összekavarja a szálakat újra, ezzel felbolygatva mindenkit, a régi sebek feltépése  kiszámíthatalan következményekkel jár.

Járt. Még 20-30 éve is, de ma már nincs ilyen súlya, mai nagyvárosi családokban már könnyedén nevelődnek zabigyerekek, nem lepődünk meg igazán, ha volt osztálytárs merci kormányát szorongatva szól ki a hajléktalannak. Így nem üt. Kicsit unalmas, nem értem a drámát. Érteni értem, csak nem izgat fel. És így kevés.

Viszont Keresztes és Bezerédi alakítása annyira üdítő, fiss és izgalmas, hogy elviszik hátukon a darabot, így összességében pozitív, évadnyitónak pont jó volt.