[egy 5 napos római út személyes hangvételben, töredék, első fél nap...]

 BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉS

Hosszú lesz. és [egyszer, ha kész lesz] tele képekkel. és a szentimentális fecsegős beszámolómon túl próbálok sok hasznos információt is belerejteni Rómába készülőknek. hosszú. csak óvatosan.

Reggel 4:30 jött a taxi (nem linkeljük, gázcsapat, sohatöbbet), 4:50kor ferihegy1. gyors becsekkolás, bent bosszúság, cafeteria pocsék, viszont nagy pozitív csalódás Ferihegy 1, gyönyörűségesen felújítva, szépséges visszafogott bauhaus (? utánanézni!), meleg barna márvány, letisztult formák, kevés króm. Szép. Megéri megnézni, el is határoztam, hogy idefogom vinni a gyerkőcöket repcsit nézni, nem a ronda 2re... Naszóval beszállás még 6 elött, wizzair korrekt, pontos, gyors, semmi hiba. (ez a történet már 4 éves, látszik...)

Megérkezés reggel 8 előtt, Róma Ciampino. Nyüzsgő, déliesen szutykos kis reptér, a pálmafák eléggé rendbe raknak mindent. 1 euros COTRAL buszt keressük, hogy bevigyen minket Ananginaba a metro végállomáshoz, gyorsan megvan, de pont előttünk megy el, elriaszt minket a tömeg és a várakozás, ezért a 6 euros másik COTRAL-t választjuk ami egészen a Terminiig (főpályaudvar) bevisz. Nem biztos, hogy jó választás volt, a reggeli dugót kapjuk el épp, így bár kényelmesen utazunk, majd másfél óra mire a Termininél vagyunk, metroval lényegesen hamarabb megúsztuk volna. Mindegy, így jártunk.

Pályaudvar balkános, gyorsan menekülőre fogjuk, leadjuk a nagy hátizsákot a csomagmegőrzőben - korrekt, gyors, tiszta, rendes,  deposito bagagli , 7 euro kb. 5 órára - majd sietve elhagyjuk a pályaudvart, nagyon kéne már egy kávé, de ne itt. Még gyorsan megvesszük a RomaPass -t ( 20 euro, 3 napratömegközlekedési bérlet, plusz múzeumkártya, amivel az első 2 római (!nem vaticáni!) múzeum ingyenes, a továbbiakra kedvezmény. Mivel egy átlag múzeumbelépő 8-10 euro és 1 darab buszjegy 1 euro, bőven megéri, ráadásul rendkívül kényelmes nem csak utazáshoz, de jópár múzeumi sort ki lehet vele kerülni. Viszont a benne található térkép az pocsék. Elindulunk csakúgy délnek, Quirinale negyed felfedezésének.

Quirinale 

Valamelyik széles sugárúton indultunk el (talán a Via cernaina-n, de nem emlékszem), de hamar áttértünk a  mellékutcákra, és ez így is maradt 5 napig végig, mert a főutak iszonyatos zajosak, nagy a tömeg, és nincs benne semmi élvezet. Az első valamire való kis utcában kiszúrtunk egy kávézót, végre. Caffé macchiato, béke. jó. (re utazós körlabda: ez a legjobb része a megérkezésnek. az első kévé.) 

Lassú séta a környéken, ez a kormányzati negyed is egyben, mindenhol minisztériumokba és hivatalokba botlunk amiket igen nagy létszámban őrzik a fegyveres erők, így egykategóriában, tucatnyi féle egyenruhás, képtelenség rájönni melyik rendőr, csendőr, munkásőr akárki... szokjuk az olaszos hangulatot, közlekedési káoszt, csodáljuk a rengeteg motorost, robogóst, gyalogost, jó. Útközben belebotlunk a Sant'Andrea al Quirinale jezsuita templomba, ez lesz az első templomlátogatásunk, nem lesz sok, nem kell megijedni :) Azt hiszem nekem ez a templom az egyik kedvencem, gyönyörű mozaikok, Bernini giccsei között, dehát Berninit a giccseiért szeretjük... Kicsi, meghitt, izgalmas. [OFF 13 éve jártam már egyszer Rómában, 19 éves voltam, osztálykirándulás Gével, fiatalok voltunk, szépek voltunk, szerelmesek voltunk. akkor is sok, sőt a mostaninál sokkal több templomban jártunk, hiába, egy katolikus pap volt az idegenvezetőnk. Emlékszem, akkor még minden templomba lépve nyúltam a szenteltvíz felé. Aztán ahogy múltak az évek a keresztségem megkopott, majd semmissé vált és így kopott vele a szenteltvízbe nyúlkálásom, a kezdetekben még némi lelkiismeret furdalással, mintha bűnöznék, hogy nem vizezek, nem morgok laedéturt, aztán lassan köddé vált a furdalás is. Nos évek, talán egy évtized után itt először éreztem újra némi bizonytalanságot magamban, szememmel többször a lapos márványtál felé sandítottam, aztán elmúlt. Érdekes érzés volt, igazán érdekes.]

Innen a Via Nazionalet keresztezve felsétáltunk Esquilino dombjára, középtájt azért beültünk inni egy sört, néztük a nyüzsgő délelőttöt, pünkösd előtt voltunk pár nappal, kiérződött a zizegésből, hogy mindenki még gyorsan elintéz ezt/azt, aztán húz ki a városból hosszú hétvégére. A domb tetején Santa Maria Maggiora bazilika, Róma egyik legnagyobb bazilikája. Hatalmas, lenyűgöző, rideg. Persze engem megint leginkább a mozaikok vonzottak, itt nem a padlóban, hanem a gyönyörű kazettás mennyezetet körülvevő felső, több emelet magasan lévő mozaikok varázsoltak el, nagykár, hogy sem közelről megnézni, sem lefényképezni nem lehet őket. Kár, szívesen beneveznék egy felső emelőkocsis tárlatvezetésre. 

[folytatjuk]

A hétvégén már megint belefutottunk egy gyenge vacsorába, nem először, de most sikerült először megfogalmazni miért jobb kocsmában enni, mint étteremben inni.

Tisztázzuk a fogalmakat: kocsmának hívok minden olyan szórakozóhelyet ahova az emberek elsősorban társasági életet élni, beszélgetni, alkoholos és alkoholmentes italokat fogyasztani mennek. A jó kocsmában van zene, jó zene van, de ennek a hangereje nem teszi lehetetlenné a beszélgetést. [Az a zenés szórakozóhely ahol annyira hangos és jó zene van, hogy beszélgetni már nem lehet, de kedved és lehetőséget ad a táncoláshoz már nem kocsma, nem is tudom mi a mai megfelelő kifejezés ezekre a helyekre, a diszkó szó biztos nem menő, de nem vagyok járatos a terminológiában, mint ahogy a helyekben sem. Utoljára vagy 4 éve volt egy szilveszter a Szimplában ahol összeálltak véletlenül a fenti paraméterek, az egy áttáncolt éjszaka lett,  konkrétan reggel 8ig roptuk, be is állt a derekam annyira, hogy ne tudjak 2 napig lábra állni se, eh nem vagyok 20… Koncertekre járok, ahol táncolok is, az más, de dj (ilyen még van ugye? ) által kevert zajterület már kiesik az érdeklődési körömből, nem is tárgya a mai betűhalmaznak. A koncertek sem.]

Szóval kocsma, az nyáron kint, akkor leginkább romkocsmák ugye, a komplett Kazinczy utca (Szimplakert, Mika Tivadar udvar, Ellátó kert, Kőleves kert, biztos hagytam ki párat…) de ide értem a Mostot, a Corvin tetőt, Budán a Szatyor Bárt, de kocsma Libella a műegyetemnél,  a Grund a Corvin mozi mögött, a Tündérgyár, a Pótkulcs, még tudnám sorolni, de a lényeg, hogy értsétek mire gondolok.

És vannak az étterem. Először is van abrosz az asztalon. Nincs zene, rosszabb esetben szól a Danubius rádió. Az étlap minimum 5 oldalas. Ezek  a minimum feltételek. No és akkor vannak az nagyon jó étterem, akad ma már jópár ilyen a városban. Van Costesünk, Csalogányunk, van jó Tapas, van jó olasz, ezt is lehetne sorolni hosszasan, de megint csak egy közös van bennük amiért nem tárgy az írásnak, mégpedig, hogy drágák. Nem ár/érték arányban, hanem forintosítva, egyszerűen nincs arra pénzünk, hogy rendszeresen,  hetente, olyan helyeken töltsük a szombat esténket ahol egy főre egy vacsora 2-3 whiskyvel, pár pohár borral vagy korsó sörrel 10 ezer forint felett vannak. De nem is csak  a költségekről szól ez a kérdés, jó helyek ezek, de szórakozni ? Nem nekem való. A csúcsgasztronómia finom dolog, jól is esik ha 1-2 havonta eljutok valami igazán izgalmas helyre, de a barátaimmal teli szájjal nevetni, hangosan vitatkozni, kibeszélni a hétköznapokat nem ilyen helyen jó.

Az egész bejegyzés abból a bosszantó tapasztalatból íródott, hogy le kell számolni azzal a szokással, hogy először valahol vacsorázunk, utána valahol tovább szórakozunk. Nem, a kocsmában kell kezdeni, olyan kocsmában ahol mellesleg jót is lehet enni. Nem kell félni,  a legtöbb helyen meglepően jól főznek, és ha mégse, csak közepesen még mindig sokkal jobban járunk mint valami unalmas, abroszos, középkategóriás hellyel, ami nem csakhogy lehangoló, de nagy valószínűséggel még ételminőségben sem nyújt többet mint a legtöbb kocsmánk.

Budapest kocsmái jók. Örüljünk.

Klasszkus színpadi dráma, 20 éve egészen biztosan ütött még, ma már csak enyhe gondolatébresztőnek jó. Az egyébként impozáns szereposztásból - Máté Gábor, Fullajtár Andrea, Haumann Péter,  Szacsvay László, a legismertebb - a legtöbben többé-kevésbé felejthető alakítást nyújtanak, bár Haumann Péter még mindig nagyon meggyőző színpadon. Két kiugróan jó szinészt ismerhettem meg ellenben Bezerédi Zoltán és Keresztes Tamás személyében, én őket alig ismertem, de most már biztosan nem feledem őket.

Két család összefonódott élete, egyikük lecsúszott, másikuk felkapaszkodott és tették ezt egymás kárára, a történésekből pár évre kimaradt fiú hazatérése összekavarja a szálakat újra, ezzel felbolygatva mindenkit, a régi sebek feltépése  kiszámíthatalan következményekkel jár.

Járt. Még 20-30 éve is, de ma már nincs ilyen súlya, mai nagyvárosi családokban már könnyedén nevelődnek zabigyerekek, nem lepődünk meg igazán, ha volt osztálytárs merci kormányát szorongatva szól ki a hajléktalannak. Így nem üt. Kicsit unalmas, nem értem a drámát. Érteni értem, csak nem izgat fel. És így kevés.

Viszont Keresztes és Bezerédi alakítása annyira üdítő, fiss és izgalmas, hogy elviszik hátukon a darabot, így összességében pozitív, évadnyitónak pont jó volt.

 Nemzeti Színház 2008 ősz

Egyértelműen kiérdemli az évad legpozitívabb csalódása címet. Egészen spontán vettem a jegyeket, a Jégért álltam sorba  - mindenképp megér egy külön bejegyzést, felnőtt szekcióban a legjobb darab volt az évadban amit láttam - , és hirtelen megkívántam, hogy a lányomat is színházba vigyem, vettem hát 4 jegyet az egy héttel késöbbi előadásra, és elmentünk barátnőmmel és a fiával négyesben. És totál téjékozatlanul mentünk be a színházba és a 3. percben tátva maradt a szám és így is maradt az előadás végéig.

Nekem teljesen kimaradt a Kaszás Attila sztori, szerintem nem voltam itthon azokban az években amikor ő játszotta a címszerepet, vagy nem is tudom, kimaradt, csak utólag esett le a bulvárlapok címlapjának miértje.

Szóval nem tudom milyen volt Kaszás ebben a szerepben és nem tudom milyen volt az az előadás, de ez a mostani zseniális családi darab. gyönyörű díszlet, nagyon szép élő zene -  Bolya Mátyás (koboz), Scholtz Melinda (fuvola), Schlanger Tamás (dob) - lelkes, jól játszó színészek, Bodrogi tündéri kis öregember, Timpos Kátya felejthető, de Gáspár Sándor, Stohl András, Vida Péter zseniálisak. Igen Stohl különösen, maximálisan élvezi a játékot, úgy szórakoztat mintha  a saját gyerekeinek játszana. Rendkívül jó érzés volt, hogy emberszámba veszik a gyerekemet, nincs benne megalkuvás, ez nem "csak" egy matinédarab, nincs kisajnálva belőle semmi. Nagyon szép mese, nagyon igényes kivitelezés. 

Örülök, hogy láttuk, akinek 5-10 éves gyereke van ki ne hagyja.

 * a képek a http://nemzetiszinhaz.hu oldaról származnak